4.Fejezet

     A mágus megjelenése megdöbbentett minket. Nem számítottunk vendégre, pláne nem ilyenkor.

  - Bakacsinerdő her.. - folytatta volna, de Legolas csendre intette.

  - Tudom, hogy mit szólna a herceg - szólt ridegen.

  - Nahát, ennyire ismered? - kacagott Gandalf.

Legolas némán bólintott, de egyikőnk szemébe se nézett. Mindig ilyen lesz, ha a herceg felmerül egy beszélgetésben. Vendégünk törte meg a csendet azzal a javaslatával, hogy induljunk útnak már most, így kora délutánra megérkezhetünk. Elfogadtuk tanácsát és neki láttunk a hosszú útnak. Egész végig a történteken gondolkoztam és nem is igazán figyeltem a mágusra. Miért tette Legolas ezeket? Szemem sarkából láttam, hogy néha-néha rám pillant, de egy árva szót se szólt hozzám, se Gandalfhoz.

***

Mire megérkeztünk már rengetegen vártak minket. Rémület kerített hatalmába a hirtelen nagy tömeg láttán. Társaságunk harmadik tagja, Gandalf megnyugtatott azzal, hogy nem lesz mindig ennyi tünde a társaságomban.

  - Én ezt nem tudom megcsinálni - szorítottam erősebben lovam kantárát.

  - Hamarosan nyugodtabbak lesznek - pillantott rám a mágus.

A nagy tömeg ketté vált és négy alak tűnt fel, akik felénk kezdtek sétálni. Az egyik egy hosszú, barna hajú tünde lány volt. Kisugárzása csupa kedvességet és erőt mutatott, de szemeiben fájdalmat véltem felfedezni. Mellette egy szintén barna hajú tünde volt, a férfi kinézete tiszteletet követelt. Balra tőle pedig egészen biztos Aragorn állt. Neki más ruhája volt, mint a tündéknek és arcra is teljesen eltért fajunktól. Végül egy magas, hosszú, szőke hajú tündére tévedt tekintetem. Arcvonásai ismerősek voltak, de nem tudtam megállapítani honnan. Fején egy korona vagy tiara szerű tárgy pihent. Ahogy láttam ők is végignéztek rajtunk.

  - Üdvözöllek benneteket! - lépett előre a barna hajú tünde férfi. - Ernil hercegnő, nagy öröm téged viszont látni. Talán nem emlékszel rám, de Elrond vagyok, ő pedig a lányom, Arwen. Nagyon vártunk már - köszöntött kedvesen.

  - Ernil hercegnő, szeretnék bemutatkozni. Aragorn vagyok, örülök, hogy épségben megérkeztetek hozzánk - mosolygott rám

  - Részemről az öröm - válaszoltam tisztelettudóan.

  - Legolas, azt hittem eltévedtél - szólalt meg a társaság utolsó tagja, aki egészen biztosan Thranduil lehetett.

  - Haza tudok találni - felelt ridegen az említett.

  - Legolas, Bakacsinerdő hercege, jó téged viszont látni. Jó apád is ezt szerette volna mondani - lépett közbe Elrond.

Elkerekedett szemekkel pillantottam az említett személyre. Fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Megsemmisülve néztem Legolas szemeibe és nem akartam hinni a füleimnek. Gandalf karjába kapaszkodtam és próbáltam feldolgozni a hallottakat.

  - Ernil hercegnő, köszöntelek Bakacsinerdőben - szólt immár hozzám Thranduil.

  - Megtiszteltetés itt lenni - hajtottam le fejem.

Kezdtem érteni, hogy arcvonásai kire hajaztak a tünde királynak és hogy Legolas miért volt annyira feszült, mikor a herceg szóba jött. Mégis miért titkolta előlem? Miért nem akarta elmondani igazi kilétét? Szemembe könnyek szöktek, mikor Legolas rám pillantott.

  - Részedre rendezünk ma este egy köszöntő bált, ha nincs ellenedre, hercegnő - lépett hozzám Arwen. - Remélem tudunk beszélni - suttogta.

  - Ugyan nem egy nagy este lesz, e a nemesebb tündék eljönnének fogadásodra - folytatta Thranduil. - Örömmel értesültünk, hogy nem tűntél el végleg.

  - Nos, a hercegnő nagyon fáradt, de természetesen az ő döntése, hogy részt kíván-e venni az estén - lépett védelmemre Gandalf.

Ekkor már mindenki szeme rám vándorolt, de én csak Legolast láttam, ahogy ridegen, mégis kicsit aggódva nézett rám. A nézése felejthetetlen volt, kék szemeivel úgy nézett rajtam végig, mint egy ismeretlenen. Szíven ütött viselkedése, kiszolgáltatottnak éreztem magam. Szemem sarkában láttam, hogy Arwen tekintete köztem és a herceg között cikázott.

  - Örömmel vennék részt este a bálon - sóhajtottam nagyot. - Előtte viszont szeretnék pihenni, kimerítő volt az utazás.

Mindenki csak némán, egyetértően bólintott. Thranduil intett a háta mögé, aminek következtében egy nő sétált elém egy csodaszép halványzöld ruhával a kezében.

  - Ez Bakacsinerdő népének ajándéka, fogadja sok szeretettel - hajolt meg a nő.

  - Köszönöm - viszonoztam gesztusát.

***

Idegesen simítottam végig ruhámon, szokatlan volt számomra ez a viselet. Hajam fésülgetve ültem le az ágy szélére, mikor kopogtattak.

  - Igen? - szóltam hangosabban.

  - Hercegnő, beszélnünk kell - hallottam Legolas hangját.

  - Nincs miről - álltam fel azonnal az ágyamról.

  - Pedig van miről - nyitott be.

Amint belépett már be is csukta az ajtót maga mögött, majd közelebb lépett hozzám. Hirtelen úgy éreztem, mintha nehezebben kaptam volna levegőt. Egy kilógó tincsem a fülem mögé igazította, majd nagyot sóhajtott.

  - Apám és Elrond akarata miatt vagyok itt - szegezte tekintetét a földnek. - Szeretnék, hogy ha tanítanálak harcolni, de természetesen nem muszáj megtanulnod.

  - Átgondolom és majd nekik mondok választ - válaszoltam ridegen.

  - Ne fogadd el! - mondta ki, amit nem akartam hallani.

  - Az én döntésem - zártam le a témát.

  - Miért akarod kínozni mindkettőnket? - szorított falhoz.

  - Ugyan, senkit se kínzok semmivel. Te vagy a tanár, én a tanítvány. Vagy valami más is van a dologban, Bakacsinerdő hercege? - kérdeztem gúnyosan.

  - Te is tudod Hercegnő, hogy igenis van, de semmit se tehetünk, mindkettőnknek más van megírva - szorította ökölbe kezeit kihangsúlyozva a hercegnő szót.

  - És mi van? - kérdeztem vissza.

  - Ne nehezítsd meg - suttogta maga elé.

  - Mit ne nehezítsek meg? - kérdeztem idegesen. - Eltitkoltad valódi kiléted, egy teljesen más embert szerettem meg annak ellenére, hogy a legjobb barátjához készülök hozzámenni kényszerből! Tudod minek tettek ki engem? Tudod minek tettél ki engem? - fakadtam sírva.

  - Ne nehezítsd meg azt, hogy le tudjak rólad mondani - felelt, majd távozott.

Meredten néztem utána, de tudtam, hogy igaza van. Nem szabad ezt folytatnunk és nem is tudtuk volna. Legolas túl elfoglalt hercegi teendőivel, nekem pedig azon kell törnöm magam, hogy Aragornnal jó viszonyban legyek. Gondolataimból Arwen zökkentett ki, aki beviharzott ajtómon. Úgy érzem itt, Bakacsinerdőben már sosem lesz nyugtom.

  - Ernil hercegnő, elnézést, de hallottam, hogy mit beszéltetek Legolassal. Kérlek mondd, hogy szeretitek egymást! - nézett rám riadtan.

  - Mégis miről beszélsz? Legolassal jó viszonyba kerültünk pár nap alatt, de nincs itt semmi többről szó - ráztam meg ijedten fejem.

  - Hallottam, amit hallottam - húzta ki magát. - Én szeretem Aragornt és nem akarom elveszíteni. Úgy gondolom, hogy hasonló cipőben járunk.

  - Arwen, kérlek távozz! - szólítottam fel.

  - Bennem megbízhatsz! Én vagyok itt körülbelül az egyik és egyetlen lény, akiben megbízhatsz. Segítséget ajánlok, ami mind a négyünknek jó lenne - fogta meg kezeim.

Elgondolkoztam rajta, majd hagytam, hogy rám zúdítsa gondolatait. Nem volt rossz elképzelése, de jelen pillanatban megvalósíthatatlanok voltak. Idő közben lementünk a bálterembe, ahol már javában tartott a fogadás. Arwen egy asztalhoz vezetett, ahol mindenki ott ült. Gandalf, Elrond, Aragorn, Thranduil és Legolas is. Utóbbival összenéztünk, melynek következtében könnyek gyűltek a szemembe. Újdonsült tünde barátnőm mellé ültetett, bízva abban, hogy megbeszéljük a történteket. Nem így lett. Egész este csöndben ültünk egymás mellett, nem vágytunk társalgásra. Mikor éjfél fele közeledett az óra eltűnt mellőlem, nekem pedig csak egy lebegett a szemem előtt, és az az volt, hogy kövessem.